Biztos ismeritek ezt a formát, vannak hasonlóak: ez egy olyan alakzat, amiben láthatod azt is hogy egy nagy kocka külső felületét nézed és hiányzik belőle egy kicsi, vagy azt is, hogy egy nagy kocka belső felületét nézed, ahogy egy szobát, aminek a belsejében hátul van egy kisebb kocka. hagyod, hogy eldöntse a tudatot, hogy melyik képet lásd. Olyan, mintha ki lenne fordítva. vagyis be :) úgy mint
ezen a képen a jobbra és a balra forgás. Láthatod így is, úgy is.
Ilyen kicsit a mi világunk is, csak van, hogy nem mindig érzékeljük tudatosan a teljes képet, hanem csak részeket a kockákból: mint ahogy egy arcról lehet gipszlenyomatot venni, úgyanúgy képzeld el, hogy az a külvilág, amit tapasztalsz a te azonnali lenyomatod, csak a gipssz helyén kvantum-fotonok vannak, vagy mik. egyészen addig, amíg csak ellátsz kifordítva vagy befordítva benne :)
Vegyünk egy példát: hagyományosan a tested belsejébe képzeled magadat és kívülre a külvilágot meg a többieket, határ a bőrödnél. ez így oké is, tegyük fel tehát, hogy csak te voltál ott eddig, vágjunk is bele szépen: most képzeld el, hogy egy autóban négyen utaztok és közösen beszélgettek valami igazán vicceset, úgyhogy éppen mindenki figyel! mivel önmagatok saját "térfogatában" ti vagytok külön-külön, ezért a négyőtök nyilvánvaló közös tere az, ahol a beszélgetés zajlik, ahol a hangok és a nevetés rezegnek, a gépkocsi belseje, utastere ahol a kézzel megfoghatatlan levegő van. A gépkocsin kívül pedig - egyelőre fel vannak húzva az ablakok - már a külvilág van, no meg a többiek...
Vegyük észre, hogy a négyünk közös mijét, ami tehát a négyünk közt lévő tér, nem határolja más, csak az autó belső kárpitja, a műszerfal, az ablaküvegek és négyünk arca, teste, ruhája. Viszont azzal együtt, vagy annak ellenére - ki-ki válasszon tetszése szerint - hogy felettébb nagyképű módon a testünk belsejébe képzeltük magunkat induláskor, az azért mégsem lehet, hogy a mibe mi magunk ne tartozzunk bele. Ez azért elég egyértelmű, hiszen mi másból állna a mi, ha nem négyünk énjéből.
Viszont ha ezt a négyünk közös belső autóterét, amit a semmi levegője tölt ki, négyünkre fel szeretnénk osztani, akkor kicsit bajba kerülünk, mert nem pontosan tudjuk, hogy miként fogjunk bele: a négyünk mértani középpontjába csak nem tehetjük a mi-t (az ráadásul pont a kézifék környékén van, az nem jó ötlet, kicsit ugyen felette, de a fékhez most hozzá se érjünk), úgyhogy a példa kedvéért tegyük fel, hogy mindenkihez annyi tartozik a térből, amennyit a szeme befog, átlát (szegény vezető:), így 180 vagy hány fokban - szépen periférikusan is -, még ha át is fednek ezek a terek így egymással kicsit, akkor is elosztottuk nagyjából. Ekkor viszont az az erős sejtés kell hogy elkezdjen megfogalmazódni bennünk, hogy amennyiben a közös tereinket a testünkön kívül alkotjuk a többiekkel, bárhogy is legyen az felosztva, magunk is kell hogy kívül is legyünk valahogy.
Kezdjünk el hozzászokni a gondolathoz első körben, hogy minden amit látunk itt a homlokunk előtt a szemünkkel - az mind az én. Amit nem látunk - az ilyeténképpen leginkább semmi vagy üres jellegű (ráadásul korlátlan lehetőségekkel teli, ahogy a Láma oly sokszor mondja), akit meg eddig énnek véltünk - az csupán megfigyelője ennek az egésznek, ő az, aki a testünket mozgatja, aki olvassa és értelmezi ezt a szöveget itt.
Kicsit képzeld el úgy, mintha mindenki a saját filmjét vetítené ki, amit néz is egyszerre, de nem csak hang van hozzá, hanem az érzelmeink és érzéseink is kisugároznak belőlünk, egymás gondolatait pedig leginkább azért nem halljuk, mert nem figyelünk oda, ehelyett kizárólag a sajátunkat "kiabáljuk" és eszünkbe se jut, hogy a másik meghallhatná.
Megyünk még kíjjebb is meg beljebb is, de egyelőre barátkozzunk meg ezzel a néhány aprócska
mémmel :)
Az akváriumban tehát sok hal van, de te két, egymással merőlegesen érintkező üveglap közvetítő közegén át nézed, ezért látsz kétszer ennyit. Ahogy ott a közvetítőközeg az akvárium fala, úgy nálunk a kivetítő optikája a szemünk, amin mindenki két, a szemének megfelelő színű drágakő ultraszuperprizmán vagy min néz ki, és mivel mind ugyanabban a térben vagyunk, ezért amit meglátunk, felfogunk belőle az abban más, ahogyan különböző képpen tekintünk rá. Felettébb okos dolog a szerető szemek meditáció!
No de miben azonos? Nézzük meg először a "
common sense" jelentését, amit egyszerűen józan észnek fordítanak, pedig én "közös érzék"-nek inkább értem, de nagyon jó bevezetés már maga a fogalom is az egység megtapintásába.
A háromszög
Katinál láttam Rinpoche tanításában, hogy a háromszög sarkai a következők:
- minden üresség természetű (azaz megvan benne a lehetőség bármire)
- az út akármilyen formát felvehet
- ne törekedjél!
Dzongsar Khyentse Rinpoche: Projecting the Dharma. Film and the Transmission of Buddhism to the West, A public talk at Yale Law School, New Haven, Connecticut
www.siddharthasintent.org
Ne törekedjél??
Utóbbi a nyugati és a hatalom centrikus gondolkodásmódtól elég távol áll: ne versenyezz, ne akard a szomszéd földjét, ne háborúzz, ne vágyakozz sok pénzre...
Félre ne értsd, ez nem azt jelenti, hogy a céljaidat ne érd el: amit kívánsz, amiért teszel, az fog valamiképpen valóra válni. Annál jobban, minél inkább összhangba tudod hozni az álmaiddal a cselekedeteidet, a gondolataidat és a szavaidat. De akkor miért is? mert ami belül, az kívül is, mert amikor türelmesen hagyod hogy megnyilvánuljon az igaz természeted, akkor egyre nagyobb lesz a kép, mert a vetitő akkor is működik, ha nem törekszel, sőt akkor működik csak igazán!
Mindig is szerettem a főiskolai jegyzeteket. Nem elsősorban azért, mert így nem kellett bejárni az előadásokra, ami balgaság volt, ma már látom (biztos ismeritek a viccet: - Milyen vizsga lesz jövő héten? - Japán. Írás- és szóbeli. - Jegyzet van? Két nap.), hanem mert úgy tudja tömöríteni a lényeget, ahogy szinte semmi más. Mivel pedig a jegyzet szerint a három oszlop a filozófia, a meditáció és a szinten tartás, felmerül a kérdés, hogy mi az a szint amit úgy érdemes tartani, hogy azt mások is minden kétséget kizárólag érzékeljék, tapasztalják.
