Varázslatos helyen jártunk a napokban. A tari békesztupa Körösi Csoma Sándor tiszteletére épült, aki az első tibeti-angol szótárat írta. A sztúpa a megvilágosodott tudatot jelképezi. Így például a megvilággosodás szellemi úton elérhető tizenhárom ismérvét is: a Fölébredett, tudja azokat a helyeket, amelyek egy Buddha tanító tevékenységéhez alkalmasak, ismeri a különböző tettek következményeit, ismeri az összes meditációs fokozatot, megszabadulást, eksztázist és magasabb tudatállapotokat, ismeri más lények képességeit, ismeri a lények különféle hajlamait, ismeri a különböző létsíkokat, ismeri azokat az utakat, amelyek bármely kívánt cél megvalósításához vezetnek, emlékszik a korábbi újjászületéseire, tudja saját és mások halálának és újjászületésének az időpontját, meg tudja semmisíteni a rossz erőket, valamint rendelkezik a Buddhák különleges éberségének három alapzatával.
A sztúpákat mindig az óramutató járásával megegyező irányban járjuk körbe és közben mondjunk el néhány mantrát.